Legfrissebb hírek

Kép Tanulási Műhely konferencia 2018

Az MTA úttörő szerepet játszik a képi kultúra és a képi pedagógia alapvető kérdéseinek kutatásában. Ehhez a folyamathoz illeszkedik az a nagyszabású konferencia, amelyet Lovász László, az MTA elnöke és Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora nyit…
Bővebben

OCD Kutatócsoport megbeszélés

2018. február 19-én 14 órakor tartottuk az OCD Kutatócsoport megbeszélését a BME “E” épületének 803-as termében. Az első órában a kutatócsoport tevékenységének új elemeit ismertettük, majd ezt követően a képzés zárószakaszára, az értékelésre és a tanúsítványok átadására került sor.

Didaktikai szakosztály tisztújító ülés

Didaktikai szakosztály tisztújító ülést tartott  2018. február 5.-én 14:00-tól a BME épületében, ahol a jelenlévők megválasztották szakosztályi alelnöknek Dr. Németh József címzetes egyetemi tanárt, valamint kijelölte az MPT elnökségi tisztújításhoz szükséges delegáltakat. A megválasztáshoz szívből gratulálunk!

MPT Vezetői Kollégium

Az MPT Vezetői Kollégium ülést tartott 2018. február 9-én, ahol a BME Tanárképző Központ látta el a házigazda szerepét. A fő napirendi pont az előző éves beszámolók és a jövő évi tervek megtárgyalása volt. Az MPT Didaktikai Szakosztály is képviseltette magát…
Bővebben