Előadások az ECER 2025 Belgrád konferencián

Az európai oktatáskutatók legnagyobb éves konferenciáján, az idén Belgrádban rendezett #ECER2025 konferencián mutatkozott be a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszékének koordinálásával tavaly novemberben indult VETAssIst Erasmus+ projekt. A német, szlovák és szerb egyetemi partnerekkel együttműködésben folyó projekt célja a generatív MI eszközök tanári munkában való alkalmazásának vizsgálata, illetve annak szakmai támogatása kutatással és tananyagfejlesztéssel a szakképzés kontextusában.
A konferencia előadás a projekt keretében a négy partnerországban MI-úttörő és MI-t rendszeresen nem használó szakképzésben dolgozó oktatókkal készített interjús vizsgálat eredményeit is bemutatta, melynek főbb megállapításai voltak:
Az előadásból készült teljes tanulmány itt olvasható:
A konferencia-prezentáció és további információk elérhetők a projekt honlapján:
A konferencián Bükki Eszter munkatársunk egy másik előadásában a hazai 2020-as szakképzési reformot mutatta be egy, a kelet-európai országok szakképzési rendszerének rendszerváltás utáni fejlődését vizsgáló szimpózium keretében, melyből készült tanulmány itt olvasható: https://www.vetnetconf.net/article/view/41