Konferencia felhívás / Call for Papers

I. Imre Sándor Neveléstudományi Konferencia – Oktatás egy változó világban
2023. november 9-10.
Call for Papers
1st Education Conference - Education in a changing world
November 9-10, 2023

Imre Sándor (1877 – 1945) kiemelkedő neveléstudós emléke előtt tisztelgünk e konferencia életre hívásával. Szegedi évei után, élete utolsó periódusában 1934-ben került a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, ahol jogelődünk a Pedagógia Tanszék vezetője, professzora lett. Előadásokat tartott, tanulmányokat, cikkeket, könyveket publikált. Érdeklődésének középpontjában a nemzetnevelés állt. Foglalkoztatta a reformpedagógia, támogatta a Domokos Lászlóné-féle Új iskola működését, illetve A cselekvés iskolája című folyóiratot. Az a megújulás, szakmai pezsgés, aminek részese volt a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékén gyümölcsözőleg hatott budapesti évei alatt is. Mindez méltó arra, hogy a fiatal tudós generációk elé példaként állítsuk.
Konferenciánkkal a neveléstudomány és rokon területein tevékenykedő junior és szenior kutatókat kívánjuk megszólítani, hogy kutatási és fejlesztési eredményeiket konferenciánk keretében mutassák be, lehetőséget és teret adva annak megvitatására.
Kiemelt küldetésünknek tartjuk teret adni a Kárpát-medencei magyar tannyelvű pedagógusképző intézmények oktatóinak és kutatóinak, hogy bemutathassák legfrissebb kutatási eredményeiket.
Fontos feladatunknak tekintjük továbbá a doktoranduszok kutatómunkájának segítését, ezért lehetőséget kínálunk arra, hogy vitára bocsáthassák legfrissebb kutatási eredményeiket, hozzájárulva ez által is tudományos fejlődésükhöz.
Mindezek jegyében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem GTK Műszaki Pedagógia Tanszéke nevében tisztelettel meghívjuk Önt, hogy vegyen részt a hagyományteremtési céllal meghirdetett I. Imre Sándor Neveléstudományi Konferencián, melynek célja a hazai és nemzetközi neveléstudományi kutatások legújabb eredményeinek bemutatása.
A konferenciát jelenléti és online formában tartjuk a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszéke Magyar tudósok körútja 2. alatti épületében 2023. november 9 és 10 között.
Nincsen részvételi költség.

Szervezőbizottság:

  • Dr. Tóth Péter (elnök)
  • Dr. Kálmán Anikó
  • Dr. Kanczné dr. Nagy Katalin
  • Dr. Bükki Eszter
  • Dr. Kattein-Pornói Rita
  • Dr. Berzsenyi Emese
  • Hegyesi Dóra (titkár)
  • Viola Attila

With our conference, we want to appeal to junior and senior researchers working in educational science and related fields to present their research and development results within the framework of our conference, giving them the opportunity and space to discuss them.

We also consider it an important task to help doctoral students in their research work, so we offer them the opportunity to discuss their latest research results, thereby also contributing to their scientific development.

On behalf of the Department of Technical Education of the Budapest University of Technology and Economics (BME), we respectfully invite you to participate in the Education Conference, which was announced with the aim of creating a tradition, and whose purpose is to present the latest results of domestic and international educational research.

The conference will be held in person and online in the BME Department of Technical Education (Budapest, Magyar tudósok körútja 2) between November 9 and 10, 2023.

No registration fee.